إرسال رابط إلى التطبيق

Kolozsvári Magyar Napok


4.6 ( 2976 ratings )
نمط الحياة الترفيه
المطور: Halcyon Mobile SRL
حر

A Kolozsvári Magyar Napok Erdély legnagyobb kulturális fesztiváljaként nem csak egy évről évre egyre nagyobb tömegeket vonzó programsorozat, hanem egyben az erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális élet seregszemléje is.

A több száz programon és a több tucat fesztiválhelyszínen megforduló résztvevők – a találkozás örömén túl – töltekezhetnek az idők során felhalmozott és az egy hét alatt bemutatott kulturális kincseink nyújtotta élményekkel, ezen élményanyagból táplálkozva pedig az év további részében is magukkal viszik a KMN fő üzenetét: azt, hogy kolozsvári, erdélyi és Kárpát-medencei magyarságunk egy életerős, értékteremtő közösség.

A Kincses Kolozsvár Egyesület tagjaiként úgy gondoljuk, e közösségépítő munka révén nem csak a nyári programkínálatok sorát gazdagíthatjuk, de remek alkalom nyílik arra is, hogy – immár kilencedik alkalommal – megmutassuk kultúránkat, sajátos szokásainkat és történelmi hagyományainkat a velünk együtt élő románságnak is. Meggyőződésünk, hogy egymás megismerése a békés együttélés alapfeltétele. Mindezeken túl, ha sikerül Kolozsvárt a maga sokszínűségében bemutatnunk, rámutatva a történelmi hagyományok biztos talaján álló és a soha nem nyugvó város jövőt ígérő fejlődésére, közös álmunk válhat valóra, s a kincses városban maradnak fiataljaink, családot alapítva és közösségünket gyarapítva.

Az, hogy rendezvényünk immár kilenc éve meghatározója a Kárpát-medencei kulturális életnek, illetve hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára Erdély más nagyvárosaiban is megszervezik a helyi magyar napokat, azt bizonyítja, hogy hiánypótló fesztivállal van dolgunk.

Az évről évre gazdagodó PROGRAMKÍNÁLAT minden korosztály számára tartalmas és minőségi kikapcsolódást biztosít. A bő egy hét során belakjuk Kolozsvár tereit, megnyitjuk intézményeink kapuit, s olyan – eldugott vagy kevésbé látogatott, ám a Kolozsvár-életérzéshez ezer szállal kötődő – helyszínek telnek meg élettel, melyek nélkül nem lehetne fesztiválunk az, ami: a város és az itt élők közös ünnepe.

Szeretettel várunk mindenkit augusztus 17–25. között programjainkon, melyekről részletesebb tájékoztatást kaphatnak honlapunkon, valamint a rendezvény Facebook-oldalán.

Az alkalmazásra vonatkozó javaslatokkal vagy hibajelentéssel kapcsolatban kérjük írjanak a [email protected] címre.
A Kolozsvari Magyar Napok alkalmazást a Halcyon Mobile készítette.